#Ferenc pápa
















Vannak jelek, amelyek árulkodhatnak arról, kiket tekintett lehetséges utódjának Ferenc pápa

Miközben sok országban azt latolgatják, hogy saját bíborosaiknak van-e esélyük a pápaválasztáson, erre a kérdésre válaszolni már csak azért is nagyon nehéz, mert az elmúlt években kinevezett pápaválasztó bíborosok gyakran egymást sem igazán ismerik. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus, a Vigilia folyóirat főszerkesztője tájékozódási pontokat ad a katolikus egyház “hogyan továbbját” illetően.

Görföl Tibor


„Isten bocsássa meg a döntéseteket!” – így élte meg Ferenc a konklávét, amely pápává választotta

A pápaválasztás rejtélyes folyamata Ferenc tolmácsolásában már-már emberközelinek tűnik. A halála előtt nem sokkal megjelent, Remény című önéletrajzában felidézte, hogyan élte meg a sorsfordító pillanatokat 2013 márciusában. Az akkori gesztusai már sejtették, milyen pápa lesz belőle. És szinte az utolsó pillanatig viccnek gondolta, hogy tényleg megválasztják.